Budapest - Még nagyobb bajba kerülhet VV Cristofel
(19). Az egykori valóságshow-hős ellen súlyos testi sértés gyanúja
miatt indult eljárás, miután kezet emelt barátnőjére, a szintén
valóságshow-szereplő Veronikára, de már mással is vádolják.
Cristofel egy elfajult vita közben vágta pofon Veronikát; a lányt
kórházba szállították, és egy éjszakán keresztül bent is tartották az
orvosok. Ahogy arról korábban a Blikk beszámolt, a kubai macsó
bevallotta tettét, a rendőrségen azonban – ügyvéd hiányában – megtagadta
a vallomástételt, információink szerint pedig erre azóta sem került
sor.
A Blikk azonban úgy tudja, hogy Cristofelt már nem csupán testi
sértéssel, hanem személyi szabadság megsértésével is gyanúsítják, ami
jóval komolyabb büntetést is vonhat maga után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése