2012. április 26., csütörtök

Csirkepörkölt nokedlivel :P

A csirkepörkölt egyike azon kevés ételeknek, amit gyermekkoromban is szerettem. Ezt a kijelentésemet máris módosítanom kell, tulajdonképpen csak a finom sűrű levét ettem meg, sok nokedlivel, de azóta már a húst is megeszem :-) Sárika nagynéném így csinálta:

Hozzávalók:
a csirkepörkölthöz:

3 csirkecomb,
1 vöröshagyma,
1 tv paprika
1 paradicsom
só, pirospaprika
olaj,
A csirkecombokról a bőrt lehúztam, de nem dobtam ki, mert a levének nagyon jót tesz, ha benne fő.
A vöröshagymát és a paprikákat apróra vágtam, egy kevés olajon megpároltam, majd beletettem a kettévágott combokat, és pirítottam, amíg a hús kifehéredett. Akkor annyi vizet öntöttem rá, hogy majdnem ellepte, beletettem a csirke bőrét is, és a meghámozott és összevágott paradicsomot. Rászórtam a pirospaprikát, megsóztam, és kis lángon addig főztem, amíg a hús megpuhult. Kivettem a húst, és a bőrt, a bőrt kidobtam. A levet robotgéppel összeturmixoltam, visszatettem a húst, és még egyszer felforraltam. Finom sűrű és selymes lett így a leve.

A nokedlihez:

¼ finomliszt
1 tojás
víz

kevés olaj

A lisztet, a tojást, a sót elkevertem, és fokozatosan adtam hozzá a vizet, hogy a palacsintatésztánál sűrűbb legyen. Nem kell nagyon kidolgozni. Egy lábosban vizet forraltam, tettem hozzá sót, és egy evőkanál olajat, hogy ne ragadjon össze a tészta, aztán a régi, csúnya nokedliszaggatómmal beleszaggattam a tésztát a vízbe. Amikor újra felforrt, és a kis nokedlik feljöttek a víz tetejére, leszűrtem, egy kevés olajat tettem rá és elkevertem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése